Félelem nélkül – „idegen vizeken”

Félelem nélkül – „idegen vizeken”

Portré, Szerző: Várhelyi Zoltán - 2019. December 16. 176

A címet egy filmből kölcsönöztem, persze esetemben egészen más értelmet nyer, mint amiről a film szól. Meg aztán az is igaz, hogy idegen vizeken próbálok evezni, előre jutni, mióta új körzetbe helyezett az egyházterület. Cikkemmel a helyezéssel kapcsolatos élményeimet, pozitív és kevésbé pozitív tapasztalataimat szeretném megosztani a kedves olvasóval.

Azzal kezdem, hogy extrém hosszú időt töltöttem a korábbi, mátészalkai körzetemben. Extrém hosszú időnek minősül 17 év, plusz ha még hozzávesszük azt a 2–2,5 évet, amit segédlelkészként töltöttem ebben a körzetben még a 90-es évek legelején… Persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy a második szolgálati ciklusomra, amely 2002-től indult, már szinte teljesen megváltozott a körzet arculata. Emlékszem, volt olyan időszak, amikor a „rend” mint olyan ismeretlen fogalom volt. De talán mégis ez volt a legtermékenyebb időszak, hiszen ebben az időben 8–10 fő is keresztelkedett. Azért szembe kellett nézni az elvándorlással is, ami egy viszonylag kis taglétszámú gyülekezetet érzékenyen érintett. A lényeg, hogy költözni kellett, ha úgy tetszik, „idegen vizekre”. Nekem is jól jött ez, bár még ma is van honvágyam, sokat jelentett a város, az ismerősök, a barátok... Rossz otthagyni mindent és újrakezdeni valamit. Ez érzékenyen érint, mivel nagyon nehezen barátkozom, zárkózott a természetem. Talán nem is vagyok igazi lelkésztípus.

Mint fentebb írtam, sok minden történt velem, és jól jött ez a környezetváltás, talán ezt az egyházterület vezetése is látta. Sátoraljaújhely, az új szolgálati helyem, körülbelül akkora város, mint Mátészalka. A város közvetlenül a zempléni hegyek lábánál fekszik, és a túloldalon, átellenben már Szlovákia van. Nagyon szép település, számomra egy kicsit a múlt századot idézik az itteni épületek, utcák. Az itt élő emberek teljesen mások, úgy értem, pozitív irányban. Ez a gyülekezetekre is igaz. Minden nyugodtabb, így félelem nélkül, örömteli módon tudok dolgozni. Munka közben is úgy érzi az ember, hogy üdül is egyúttal.

Hogy mivel is telnek a napjaim? Meg kell ismernem a környezetemet, a gyülekezeteimet, azokat a közintézményeket, melyek segítségére támaszkodhatok, illetve amelyek támaszkodhatnak ránk, adventistákra. Fel kell fedezni a válaszfalakat, amik ott vannak láthatatlanul is a világ és a gyülekezet között. Azt hiszem, ez mindenütt így van. Persze ezen lehet vitatkozni, mégis úgy érzem, hogy a szónak egy bizonyos értelmében elszeparáljuk magunkat a világtól, és ez nem helyénvaló. Nos, az egyik feladatunk, hogy ezeket a válaszfalakat, ha léteznek, lebontsuk.

A terveim között szerepel, hogy a gyülekezetek segítségével visszahozzam Isten családjába mindazokat, akik időközben távoztak a gyülekezetek „hátsó ajtaján”. Találjam meg azokat az embereket a településeken, akik már elkészültek a keresztségre, csak még senki sem akadt, aki megszólította volna őket. Az imádságnak, az Istennel történő kommunikációnak óriási jelentősége van a misszió tekintetében. Meg kell tanulnunk imádkozni. Nagyon sokat tanultam az imádkozásról a testvéreimtől, és talán én is átadhattam valamit számukra. Mindenesetre jó volt megtapasztalni az imádkozásra való nyitottságot, hajlandóságot. Azt hiszem, vannak még felfedezetlen területek a gyülekezetekben. Úgy gondolom, látva a közösségeket, hogy nincsenek teljesen tudatában, hogy milyen lelki ajándékokkal bírnak, milyen kincsnek vannak a birtokában. Célom, hogy újra felfedjem mindezt előttük. Látást kell adni a gyülekezeteknek, hogy ismét elkezdjék tenni mindazt a jót, amibe belefáradtak a sok akadály miatt, és már elfelejtették. Az életben csak két dolog létezik: vagy nem sikerül valami, vagy újrakezdi az ember, illetve a közösség.

Most imádkozni tanulunk, szolgálni tanulunk, és már mutatkoznak is „a levélkezdemények, a korai kis gyümölcsök” a munkánk során. Bízunk benne, hogy az Úr gazdagon megáldja a munkánkat, mert jó az Úr, és örökké tartó az Ő kegyelme. Ámen!

 

Várhelyi Zoltán lelkész
Sátoraljaújhely

 


 
#2019_12/2

Keresés a cikkek között

További új cikkek

Isten drága gyermekei
Új

Áldásos istentisztelet Mezőgyánban

November 16.

Áldott szombatnapunk volt mezőgyáni gyülekezetünkben Hegyes-Horváth Géza testvérünkkel november 7-én! Hálásak vagyunk, mert ebben a viszontagságos időben, amikor annyi beteg van, ő eljött hozzánk. Hálásak vagyunk Istenünknek is azért, hogy még van gyülekezetünk, és személyesen örvendezünk egymásnak.

Egészségünkre!
Új

Miskolci túrasorozatok

November 16.

Túrasorozatunk második alkalmával ismét Bükkszentkeresztre vettük az irányt...