A Fiatalok Jézusért Konferencián jártam

A Fiatalok Jézusért Konferencián jártam

„Gyertek, gyűljünk össze!“, Szerző: Marosán Réka - 2019. Február 04. 817

„Ha a szót annak legnemesebb értelmében vesszük, a nevelés munkája és a megváltás műve tulajdonképpen azonos...” (Ellen G. White: Nevelés)
 

Az idei év első nagyobb ifjúsági rendezvényeként ismét, immár kilencedik alkalommal szervezték meg a Fiatalok Jézusért Konferenciát. A fő téma az volt, hogy Isten miként állítja helyre bennünk az Ő képmását, hogyan neveli, formálja a jellemünket. A reggeli áhítatok, az esti plenárisok és az énekek jó része segített, hogy jobban el tudjunk mélyülni ebben a témában. Israel Ramos főelőadóként jött közénk, aki részt vett az első Generation of Youth for Christ (GYC) alapításában. (A GYC a Fiatalok Jézusért Konferencia, amely Amerikából indult el.) További előadónk a szemináriumok és a bizonyságtételek alatt: Milan Moskala (fogorvos-misszionárius Bangladesben), Jonathan Ostrowski (a Hyvcamp képviselője), Ősz-Farkas Ernő (DET-elnök) és Horváth Gábor (lelkész, addiktológiai konzultáns) volt.

A reggeli áhítatok után különböző témájú szemináriumokon vehettünk részt. Számomra különösen nehéz volt választani a sok érdekes téma közül. Végül két helyre mentem: egy kutatás beszámolóját hallgattam meg Ősz-Farkas Ernőtől, aki a 2015-ben zajló csatlakozás (KERAK–Unió) motivációit, lélektanát vizsgálta. Nagyon tanulságosnak és fontosnak tartom, hogy fiatalként is foglalkozzunk e kérdéssel, és tanuljunk belőle. Továbbá Horváth Gábor párkapcsolatokat és társfüggőséget bemutató előadása is különösen aktuális a mai fiatalok számára, hisz egyre több rossz mintát láthatunk ezekre, akár a családunkban, akár a környezetünkben.

Péntek délután újra lehetőségünk volt elmenni missziós programokra. Négyféle ilyen program jött létre. Évek óta visszajárunk egy idősotthonba, ahol már jól ismernek bennünket. Ott énekelünk, és ajándékot viszünk a lakóknak. Második éve pedig egy gyermekotthonba is el tudtunk látogatni, játszani és foglalkozni a szeretetre vágyó gyerekekkel. Öröm volt látni, ahogy készültünk ezekre a helyekre, gyakorolva az énekeket és megszervezve a játékokat. Ezen kívül igés köveket helyeztünk el a város több pontján, hogy így is találkozzanak az emberek a jó hírrel, amit szerettünk volna nekik elvinni. A Nyugati pályaudvar aluljárójában is több szép tapasztalatot szerezhettünk a könyv-, GLOW-füzetek és igés lufik osztásakor. Én ezt a helyszínt koordináltam. Az utcai misszió ugyan nem mindig könnyű, mert sokan elzárkózhatnak. Éppen ezért csodálatos látni, mikor valakit mégis megszólít a Szentlélek, és olyan beszélgetésben, tapasztalatban van részünk, ami ajándék nekünk és a járókelőnek is.

A szervező csapat részeként is rendkívül hálás vagyok ezért az egész alkalomért. Isten sokat tanított nekünk a készülés során, valamint a konferencia ideje alatt is. Imádságos szívvel készültünk és a csapattal való heti közös ima mindig békességet és nyugalmat hozott a problémás kérdések mellett is.

A korábbi években is mindig ott tudtam lenni ezen a konferencián. Igazi lelki élményeket kaptam általuk, és nagyon sok motivációt indítottak el bennem. Tiszta szívvel ajánlom nektek, és bízom benne, hogy jövőre találkozunk!

 

Marosán Réka

Budapest
 

Felvételeket itt találhattok a Youtube-on az alkalomról „Fiatalok Jézusért Konferencia” kulcsszóval:

https://www.youtube.com/results?search_query=fiatalok+j%C3%A9zus%C3%A9rt+konferencia+2019



 
#2019_02/1

Keresés a cikkek között

További új cikkek

„Megtanítalak az útra, amelyen járj.“

Tovább az úton a cél felé!

2021. Június 28.

A Tiszavidéki Egyházterület egy újabb mérföldkőhöz érkezett 2021. június 20-án, amikor a gyülekezetek küldöttei megválasztották az egyházterület vezetőtestületét a következő négy évre.

Isten drága gyermekei
-

Így kedveskedtünk a gyerekeknek Gyulán

2021. Június 28.

Május 8-án a gyulai gyülekezet megnyitotta kapuját mindazok előtt, akik már régóta vártak erre a napra.