Isten drága gyermekei 2021. Január 12.

Online szombatiskolát… gyerekeknek?!

Abban az időben, amikor én kislány voltam, a mese szó hallatán sorokba rendezett betűk jelentek meg a képzeletemben vidám képekkel illusztrálva, az orromban pedig már-már éreztem a könyv illatát. A játék alatt hajas babát, építőkockát vagy egy izgalmas társasjátékot értettem.

A hála szavai 2021. Január 12.

Hogyan értékeljük a fehérgyarmati jótékonysági koncertet?

Amint már korábban említettük, ez a 2020-as év komoly kihívások elé állított minket, hiszen a már hagyománnyá vált fehérgyarmati jótékonysági koncertet a megszokott módon nem valósíthattuk meg.

Ötletek a misszióra 2021. Január 12.

Együtt, egymásért a Nyírségben

Az OTP Fáy András Alapítvány Oktatási Központ helyi vezetésétől felkérést kaptunk 50 nehéz helyzetben élő család, gyermekeiket egyedül nevelő szülők részére karácsonyi ajándékozás címen segélycsomagok kiosztásának lebonyolítására.

Ajánlhatom? 2021. Január 12.

Üzenetek lélektől lélekig

Kelet-magyarországi, miskolci fiatalok ötlete és kivitelezése alapján indult nemrégiben egy kezdeményezés, aminek célja a közösség építése, a mai világban szükséges kapcsolatformák visszaállítása.

„Ez az az út, ezen járjatok.“ 2020. December 30.

Újévi köszöntő

2020 végén egy olyan évet zárunk, amilyent még sosem tapasztaltunk, és amilyent nem is álmodott a világunk. Ennek ellenére reménnyel van tele a szívünk, mert van egy hatalmas és szerető Istenünk, akiben megbízhatunk, aki a bajokban sem hagy el bennünket, és aki végtelenül szeret bennünket.

Isten drága gyermekei 2020. December 28.

„Mily boldog nap, most tudom én, hogy elfogadtál, Jézusom”

Rendhagyó módon került sor november 14-én új testvéreink Krisztussal való szövetségkötésére: zárt ajtók mögött, csak szűk körben, de Isten jelenlétének és áldásának gazdagságával.

 

Keresés a cikkek között

További új cikkek

„Megtanítalak az útra, amelyen járj.“

Tovább az úton a cél felé!

2021. Június 28.

A Tiszavidéki Egyházterület egy újabb mérföldkőhöz érkezett 2021. június 20-án, amikor a gyülekezetek küldöttei megválasztották az egyházterület vezetőtestületét a következő négy évre.

Isten drága gyermekei
-

Így kedveskedtünk a gyerekeknek Gyulán

2021. Június 28.

Május 8-án a gyulai gyülekezet megnyitotta kapuját mindazok előtt, akik már régóta vártak erre a napra.