Isten drága gyermekei 2021. Május 18.

A hazatérés

Szeretettel gondolok vissza arra a szombati alkalomra, ahol szövetséget köthettem szerető Istenünkkel! Külön köszönetet mondva azoknak, akik által a pandémiahelyzetre való felkészültség mellett és ellenére is átélhettük Isten áldását.

Ötletek a misszióra 2021. Május 18.

Áldás vagy átok?

„Küldjetek egy lelkészt!” – szólt a csengeri polgármester kérése több mint két évvel ezelőtt.

„Megtanítalak az útra, amelyen járj.“ 2021. Május 03.

Nehéz idők diákszemmel

„De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.” (Ézsaiás 40:31)

Isten drága gyermekei 2021. Május 03.

Fehérgyarmati meglepetések

Fogadjátok szeretettel ezt a kis videót, amiben megosztjuk veletek, ahogy kapcsolatot teremtünk-ápolunk az idősebbekkel mi, fiatalok.

Isten drága gyermekei 2021. Május 03.

Keresztségek karantén alatt! – Hogy mi?

(Nem szokványos beszámoló következik, a nyugalmat megzavarhatja, tehát inkább ne olvasd el.)

Isten drága gyermekei 2021. Április 20.

„Hozzád száll imánk…”

A Debrecen Munkácsy utcai gyülekezet épülete is zárva van, immár hónapok óta… De annál nagyobb az örömöm amiatt, hogy a közösség él, és a nehézségek ellenére összezár. Az épület bezár, a közösség összezár…

 

Keresés a cikkek között

További új cikkek

„Megtanítalak az útra, amelyen járj.“

Tovább az úton a cél felé!

2021. Június 28.

A Tiszavidéki Egyházterület egy újabb mérföldkőhöz érkezett 2021. június 20-án, amikor a gyülekezetek küldöttei megválasztották az egyházterület vezetőtestületét a következő négy évre.

Isten drága gyermekei
-

Így kedveskedtünk a gyerekeknek Gyulán

2021. Június 28.

Május 8-án a gyulai gyülekezet megnyitotta kapuját mindazok előtt, akik már régóta vártak erre a napra.