Nagy sikert aratott a 23. Hódmezővásárhelyi Ifjúsági Nap a környékbeli ifjak körében. Száz fölötti létszámban vettek részt rajta a többnyire Csongrád és Békés megyei fiatalok, de a határon túlról is érkeztek, hogy erről a sokakat érintő témáról (az időzavarról) gondolkozhassunk együtt.
Az adventüzenet magyarországi megjelenése után rövid idővel alakult gyülekezet Sarkadon. Nemrég 100 éves korában elhunyt Sajti Károlyné testvérünk szüleit J. F. Huenergardt testvér keresztelte. „Ő férjét a második világháborúban elveszítette, és özvegyen maradt három gyermekkel.
2012-ben alakult meg Tiszavasváriban a TELSE-színjátszó kör egy szociális intézmény keretein belül. Két alapvető célkitűzésünk volt vele. Az egyik, hogy megmutassuk, a sérült vagy bármilyen más okból hátrányos helyzetű emberek is tudnak értéket teremteni, képesek hasznos tagjaivá válni...
„Néha nekem sem öröm a tized befizetése” – hallhattuk ezt a merőben őszinte és szokatlan vallomást David Neal, a június első hétvégéjén megrendezett sáfársági konferencia egyik előadójának a szájából. Nagyra értékeltem ezért a kimondott gondolatért, mivel lehet...
2018-ban már 45. alkalommal rendezték meg a Békés-tarhosi Zenei Napok rendezvénysorozatát. Az 1976 óta minden évben nyár elején megszervezett zenei fesztivál gyökerei még 1946-ra nyúlnak vissza: ekkor indult el a Tarhosi Énekiskola. Az egykori Énekiskola 2007-ben megkapta a Magyar Örökség Díjat...
Júniusban került sor a Tiborszállási Péchy László Adventista Általános Iskola és a Tiborszállási Nyitnikék Adventista Óvoda évzáró és ballagási ünnepségeire. 8 nagycsoportos gyermek vett búcsút az óvodájától, és kezdi majd meg tanulmányait szeptemberben, már iskolásként.
2021. Június 28.
A Tiszavidéki Egyházterület egy újabb mérföldkőhöz érkezett 2021. június 20-án, amikor a gyülekezetek küldöttei megválasztották az egyházterület vezetőtestületét a következő négy évre.
2021. Június 28.
Május 8-án a gyulai gyülekezet megnyitotta kapuját mindazok előtt, akik már régóta vártak erre a napra.