Ötletek a misszióra 2018. Július 15.

Walesi séta Mary Jones nyomában

Sosem nyertem még tombolán, sosem sorsolták ki a nevemet sehol, így már rég lemondtam azokról az ajándékokról, amelyek a szerencsétől függnek. Ezért is volt meglepetés számomra, amikor bekerültem a közé a három fiatal közé, akiknek lehetőségük volt részt venni...

Isten drága gyermekei 2018. Július 15.

Hogyan jött létre Bucsán adventista gyülekezet?

A gyülekezet rövid áttekintése (1945–2018) A bucsai hetednapi adventista gyülekezet története az 1940-es évek elejére nyúlik vissza. Az adventi üzenetet a faluba először egy Ambrus Pál nevű könyvevangélista és felesége hozta el, akik rokonuknál, a Koós családnál vendégeskedtek.

Kitekintő 2018. Július 16.

Démonok gyötörték – a jó Isten megszabadította

Nakamura egy nagyon boldogtalan nagymama volt a japán Tsushima szigetén. Az idős hölgynek megfájdult a feje, és olyan furcsa dolog történt vele, mert hirtelen egy hangot hallott, amint a fülébe súgja: Pszt, pssszt, pszt!

„Gyertek, gyűljünk össze!“ 2018. Július 25.

Örömünnepek Nyíregyházán

2018. július 07-én a gyülekezet tanúja lehetett az emberi élet legnagyobb döntésének: két testvérnő kötött aznap szövetséget az Úrral.

Ötletek a misszióra 2018. Július 25.

Napközis Biblia-tábor Nyírbogdányban

Több évre visszamenő hagyománya van Nyírbogdányban a nyári napközis Biblia-tábornak.

Ötletek a misszióra 2018. Július 25.

Hogyan táboroztunk Nyírturán?

Mint mindig, most is nagy örömmel és izgalommal készültünk a gyerektáborra. Igen szép számmal jelentkeztek is a fiataljaink: végül 32 gyerekkel indítottuk a tábort. Olyan jó, hogy évről évre sok új és már korábban is részt vevő gyerek jön, mert ez nekünk nagy visszajelzés...

 

Keresés a cikkek között

További új cikkek

„Megtanítalak az útra, amelyen járj.“

Tovább az úton a cél felé!

2021. Június 28.

A Tiszavidéki Egyházterület egy újabb mérföldkőhöz érkezett 2021. június 20-án, amikor a gyülekezetek küldöttei megválasztották az egyházterület vezetőtestületét a következő négy évre.

Isten drága gyermekei
-

Így kedveskedtünk a gyerekeknek Gyulán

2021. Június 28.

Május 8-án a gyulai gyülekezet megnyitotta kapuját mindazok előtt, akik már régóta vártak erre a napra.