„Gyertek, gyűljünk össze!“ 2018. November 18.

Variációk egy szombatiskolára

2018. november 3-án a debreceni Fazekas Mihály utcai gyülekezet egy különleges rendezvénynek adott otthont. Ezen a szombaton tartottuk meg a „Kapcsolat Istennel – újratöltve” elnevezésű konferenciát.

„Gyertek, gyűljünk össze!“ 2019. Június 03.

Válaszd a fény Urát!

Május 18-án regionális ifjúsági napra gyűltünk össze Hajdúhadházon, melynek alaptémája az volt, hogy „Válaszd a fény Urát!”. A helyi művelődési házat megtöltötték a közelebbről és távolabbról érkező fiatalok.

Ajánlhatom? 2021. Január 12.

Üzenetek lélektől lélekig

Kelet-magyarországi, miskolci fiatalok ötlete és kivitelezése alapján indult nemrégiben egy kezdeményezés, aminek célja a közösség építése, a mai világban szükséges kapcsolatformák visszaállítása.

Isten drága gyermekei 2020. December 28.

Ünnepi képeslapok és öröm a szívünkben

Ti kaptatok már egy ismerősötöktől olyan személyes, bátorító üzenetet, ami után sokkal szebbnek láttátok a világot, mert a szavaival megérintett benneteket? Vagy esetleg egy névtelen személytől? Mi négyen decemberben pont ilyen akcióra készültünk a debreceni „A” gyülekezetből.

Ötletek a misszióra 2019. Január 17.

Ünnepi beszédem története

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal vezetése 2018 decemberében pályázatot írt ki karácsonyi ünnepi beszéd megírására és megtartására. A Kormányhivatal illetékességi területén 16 járási hivatal működik. Minden járási hivatal vezetője egy főt terjeszthetett fel az adott témában.

Isten drága gyermekei 2019. Július 30.

Ünnepélyes szombatunk Nyírpazonyban

Hálás szívvel tekintünk vissza június 15-ére, amikor dr. Tokics Imre testvér és kedves felesége szolgált a körzeti istentisztelet alkalmából a gyülekezetünkben.

 

Keresés a cikkek között

További új cikkek

„Megtanítalak az útra, amelyen járj.“

Tovább az úton a cél felé!

2021. Június 28.

A Tiszavidéki Egyházterület egy újabb mérföldkőhöz érkezett 2021. június 20-án, amikor a gyülekezetek küldöttei megválasztották az egyházterület vezetőtestületét a következő négy évre.

Isten drága gyermekei
-

Így kedveskedtünk a gyerekeknek Gyulán

2021. Június 28.

Május 8-án a gyulai gyülekezet megnyitotta kapuját mindazok előtt, akik már régóta vártak erre a napra.