Ötletek a misszióra 2018. December 03.

„Hol segítsünk? Hol van ránk szükség?”

A Békés megyei eleki gyülekezet már két ruhaosztást is szervezett 2018-ban. Az elsőt Magyardombegyházon tartottuk meg március 28-án. Egy hátrányos helyzetű, 309 fős, kis településről van szó, ahol az embereknek nehéz a megélhetésük, és a legtöbben közmunkaprogramban dolgoznak.

Isten drága gyermekei 2020. Július 13.

„Hisszük, az adventisták imáját meghallgatja az Isten”

A 2020. március 7-i szombat után nem gondoltuk, hogy hónapokig nem találkozhatunk a sarkadi testvérekkel gyülekezeti körülmények között, és így március 14-től egészen május utolsó szombatjáig csak online istentiszteleteken vehettünk részt.

Isten drága gyermekei 2018. Október 22.

„Hálát adok, Uram, az életért”

A Hetednapi Adventista Egyház nyíregyházi gyülekezete 2018. szeptember 29-én – Bálint György lelkésztestvérünk vezetésével – tartotta az őszi hálaadó istentiszteletét.

A hála szavai 2021. Június 28.

„Fiatalok, nem akartok nagyobbat?”

„Ebbe a lakásba nem lehet családot vállalni” – győzködte pár hét múlva az államtitkár úr az asszisztensét, és közben a mi lakásunkra mutatott. De ne ugorjunk ilyen nagyot a történetben!

Portré 2018. Szeptember 23.

„Fáradozzatok a város jólétén…”

„Árvai Tibor vagyok, és a feleségemmel, Tímeával és a lányunkkal, Zitával Sarkadon élünk. Apai részről Baranya megyéből származom, anyai részről Békés megyéből. A 70-es évek közepétől élünk itt a Békés megyei Sarkadon.

Ötletek a misszióra 2019. Július 30.

„Én többet nem nassolok!”

Nagy örömmel és lelkesedéssel készültünk, mint mindig, a Biblia-táborra. Az egész heti témánk: az egészséges életmód, ennek 8 pillérét dolgozta fel Kerékgyártó János lelkészünk napi 2 anyag megbontásban: táplálkozás, mozgás, levegő, víz, napfény, pihenés, mértékletesség-önuralom, Istenbe vetett hit.

 

Keresés a cikkek között

További új cikkek

„Megtanítalak az útra, amelyen járj.“

Tovább az úton a cél felé!

2021. Június 28.

A Tiszavidéki Egyházterület egy újabb mérföldkőhöz érkezett 2021. június 20-án, amikor a gyülekezetek küldöttei megválasztották az egyházterület vezetőtestületét a következő négy évre.

Isten drága gyermekei
-

Így kedveskedtünk a gyerekeknek Gyulán

2021. Június 28.

Május 8-án a gyulai gyülekezet megnyitotta kapuját mindazok előtt, akik már régóta vártak erre a napra.