„Megtanítalak az útra, amelyen járj.“ 2018. November 18.

„Nőként szolgálni Jézus jó hírével…”

2018. november 3-án Bodnár Jánosné, a Magyar Unió Női Szolgálatok Osztályának megbízott vezetője látogatott el az egri gyülekezetbe.

Portré 2019. Január 21.

„Nem bánom én, csak mamák legyenek!”

Ezzel a felkiáltással fejezte ki nemrégiben egy lelkészkolléga azt a meggyőződését, hogy gyülekezeteink nagyon fontos, hasznos tagjai az idősek. Hasonlóan nagy veszteség egy közösségben, ha nincsenek idősei, mintha a gyermekek hiányoznak a sorok közül.

Ötletek a misszióra 2019. Február 19.

„Nappali képzésen család mellett?”

Számtalanszor elhangzott ez a kérdés felém az elmúlt fél évben. „Hát persze! Egyrészt a gyerekek is hét közben iskolában és óvodában vannak, így én is akkor érek rá. Másrészt pedig a levelezős és esti képzések rendszerint péntek-szombati napokon van tanítás, amiből a szombat számomra kiesne.

Ötletek a misszióra 2018. Október 07.

„Mire lenne szükségetek? Mi megoldjuk!”

„Kell egy csapat” – jelentette ki Minarik Ede abban a bizonyos régi magyar filmben. Szeretném veletek, olvasó testvéreimmel, megosztani azt az örömömet, hogy itt a Nyírségben is van egy csapat.

Isten drága gyermekei 2020. December 28.

„Mily boldog nap, most tudom én, hogy elfogadtál, Jézusom”

Rendhagyó módon került sor november 14-én új testvéreink Krisztussal való szövetségkötésére: zárt ajtók mögött, csak szűk körben, de Isten jelenlétének és áldásának gazdagságával.

Isten drága gyermekei 2019. Január 06.

„Mi lesz velem most, hogy megöregedtem?”

Érdemes már jó előre elgondolkodni azon, hogy amikor az idő majd elérkezik, és ápolásra, gondozásra lesz szükség, lesz-e a családból valaki, aki meg tudja adni a megfelelő segítséget, gondoskodást; össze tud-e fogni a család, hogy megoldják az idős szülők, nagyszülők körüli feladatokat.

 

Keresés a cikkek között

További új cikkek

„Megtanítalak az útra, amelyen járj.“

Tovább az úton a cél felé!

2021. Június 28.

A Tiszavidéki Egyházterület egy újabb mérföldkőhöz érkezett 2021. június 20-án, amikor a gyülekezetek küldöttei megválasztották az egyházterület vezetőtestületét a következő négy évre.

Isten drága gyermekei
-

Így kedveskedtünk a gyerekeknek Gyulán

2021. Június 28.

Május 8-án a gyulai gyülekezet megnyitotta kapuját mindazok előtt, akik már régóta vártak erre a napra.