Egészségünkre! 2020. Május 05.

A remény pandémiája

Napjainkban sokan félnek az új koronavírustól. És ez érthető! De tudnunk kell, hogy ez egy lelki csapda, mert a félelem és a szorongás az a stresszor, ami a leginkább gyengíti az immunrendszerünket.

Ötletek a misszióra 2019. Szeptember 01.

A ReményPONT a Campus Fesztiválon

Idén júliusban is kint voltunk a debreceni fesztiválon, csak kicsit másként. Mint minden tevékenységnek, így a LelkiFröccs-sátor tevékenységének, vagyis a Campus-missziónak is eljött az ideje, hogy kicsit megújuljon.

Isten drága gyermekei 2020. Május 04.

A reménység fája

2020. április 27-én nyílt lehetőség arra, hogy a gyulai körzet kisebb gyülekezete, a sarkadi közösség mutatkozzon be az „Imaszoba” internetes csoportjában.

Isten drága gyermekei 2019. November 19.

A retró életérzés hazájába jöttünk

Október 31. és november 3. között került megrendezésre a Retró ÉS-napok Debrecenben. Na, de miért retró? A válasz egyszerű! Debrecen az ÉS-napok hazája, hiszen innen indult el a rendezvény néhány egyetemista fiatal ötletének köszönhetően a 2000-es évek elején.

Isten drága gyermekei 2018. Június 19.

A sarkadi gyülekezet bemutatkozik

Az adventüzenet magyarországi megjelenése után rövid idővel alakult gyülekezet Sarkadon. Nemrég 100 éves korában elhunyt Sajti Károlyné testvérünk szüleit J. F. Huenergardt testvér keresztelte. „Ő férjét a második világháborúban elveszítette, és özvegyen maradt három gyermekkel.

Isten drága gyermekei 2020. Február 10.

A Szabolcsi Adventista Vegyeskar 10 éves szülinapjára

„Vígan énekelj az Úrnak, te egész föld! Szolgáljatok az Úrnak örvendezéssel; menjetek eléje vigassággal. ..."

 

Keresés a cikkek között

További új cikkek

„Megtanítalak az útra, amelyen járj.“

Tovább az úton a cél felé!

2021. Június 28.

A Tiszavidéki Egyházterület egy újabb mérföldkőhöz érkezett 2021. június 20-án, amikor a gyülekezetek küldöttei megválasztották az egyházterület vezetőtestületét a következő négy évre.

Isten drága gyermekei
-

Így kedveskedtünk a gyerekeknek Gyulán

2021. Június 28.

Május 8-án a gyulai gyülekezet megnyitotta kapuját mindazok előtt, akik már régóta vártak erre a napra.