A keresett kifejezés: 2019_12 

Ötletek a misszióra 2019. December 16.

Hogy újult meg a debreceni ReményPONT?

2015-ben nyílt meg a ReményPont Közösségi Iroda Debrecen belvárosának közelében (a Plaza mellett), mely könyvesbolti szerepe mellett nem csupán kiállítótérként funkcionált, hanem igény szerinti csoportfoglalkozások és szakemberekkel történő egyéni beszélgetések helyszínéül is szolgált.

Ötletek a misszióra 2019. December 16.

Segítsünk a zene erejével!

2018. november 23-án jótékony célú hangversennyel zártam aktív életem szakaszát, mivel tevékenységem elég széles körű volt a városban, úgy gondoltam, tartozom egy búcsúval a szerencsieknek.

Mit olvassunk ma? 2019. December 16.

Miért (ne) változtassunk a szombatjainkon?

Ha ma körbenézel a gyülekezeted soraiban, mit gondolsz, a most még itt levő fiatalok vagy gyerekek közül hánnyal fogsz találkozni 5 év múlva? Egy felmérés szerint csak minden negyedikkel. Elképesztő, nem?

Portré 2019. December 16.

Félelem nélkül – „idegen vizeken”

A címet egy filmből kölcsönöztem, persze esetemben egészen más értelmet nyer, mint amiről a film szól. Meg aztán az is igaz, hogy idegen vizeken próbálok evezni, előre jutni, mióta új körzetbe helyezett az egyházterület.

Isten drága gyermekei 2019. December 16.

A gyulai szeretetotthon élménydús évéről

Így az év vége felé közeledve szeretném bemutatni nektek, kedves testvéreim, azt a sok jót, ami velünk történt 2019-ben a gyulai szeretetotthonban. Mert tartalmas évet tudhatunk magunk mögött.

Mit olvassunk ma? 2019. December 02.

Ha feltöltődnél reménnyel, használd a Reménycseppeket!

„Csomagot hozott épp a postás. Megrendeltem egy könyvet, és ma meg is érkezett. A címe: Reménycseppek, írta: Gyürüs Panni.

 

Keresés a cikkek között

További új cikkek

„Megtanítalak az útra, amelyen járj.“

Tovább az úton a cél felé!

2021. Június 28.

A Tiszavidéki Egyházterület egy újabb mérföldkőhöz érkezett 2021. június 20-án, amikor a gyülekezetek küldöttei megválasztották az egyházterület vezetőtestületét a következő négy évre.

Isten drága gyermekei
-

Így kedveskedtünk a gyerekeknek Gyulán

2021. Június 28.

Május 8-án a gyulai gyülekezet megnyitotta kapuját mindazok előtt, akik már régóta vártak erre a napra.