A keresett kifejezés: 2019_01 

Isten drága gyermekei 2019. Január 06.

Szilveszteri imaórával a fiatalokért

Most is elhoztuk az Úrnak a mi hálánkat: valamennyi testvér énekkel, költeménnyel, a zsoltár szavaival ad hálát a jó Istennek az elvett sok-sok jóért, áldásért, majd ezt követően rövid istentiszteletet tartottunk, most a témája ez volt: „Mindeddig megsegített minket az Úr”...

Ötletek a misszióra 2019. Január 06.

Jótékonysági adventi ünnepély Kétegyházán

Az eseményen a békéscsabai gyülekezet kórusa Hrabovszkiné Nagy Kornélia testvérnő vezetésével adott szolgálatot. A kórus már hatodik alkalommal járt a településünkön, és minden évben egyre nagyobb számú vendéget, barátkozót tudnak az Úr közelébe hívni.

Isten drága gyermekei 2019. Január 06.

„Mi lesz velem most, hogy megöregedtem?”

Érdemes már jó előre elgondolkodni azon, hogy amikor az idő majd elérkezik, és ápolásra, gondozásra lesz szükség, lesz-e a családból valaki, aki meg tudja adni a megfelelő segítséget, gondoskodást; össze tud-e fogni a család, hogy megoldják az idős szülők, nagyszülők körüli feladatokat.

A hála szavai 2019. Január 06.

Köszönet Nyíregyházáról

Az elmúlt évben sok dologban tapasztalhattuk Urunk szeretetét és gondoskodását nemcsak egyénileg, hanem közösségként is. Nyíregyházán a gyülekezeti házunk tetőcseréje is egy olyan tapasztalat volt, ami hálára és köszönetre késztet bennünket.

Ötletek a misszióra 2019. Január 07.

Evangelizáció Biriben

Nagyon vágyunk arra és keressük imában és tervekkel annak az útját, hogyan lehetne a településen programokkal és evangelizációs tevékenységekkel képviselnünk és terjesztenünk a reménység üzenetét. Egy ilyen lehetőségként kínálkozott a közösség 70 éves születésnapjának megtartása.

„Gyertek, gyűljünk össze!“ 2019. Január 17.

Ifjúsági szilveszter Orosházán

Háromnapos ifjúsági rendezvénnyel zártuk az ó évet, és köszöntöttük az új évet Orosházán. 25–30-an gyűltünk össze az ország több pontjából, de még határon túlról is érkeztek résztvevők.

 

Keresés a cikkek között

További új cikkek

„Megtanítalak az útra, amelyen járj.“

Tovább az úton a cél felé!

2021. Június 28.

A Tiszavidéki Egyházterület egy újabb mérföldkőhöz érkezett 2021. június 20-án, amikor a gyülekezetek küldöttei megválasztották az egyházterület vezetőtestületét a következő négy évre.

Isten drága gyermekei
-

Így kedveskedtünk a gyerekeknek Gyulán

2021. Június 28.

Május 8-án a gyulai gyülekezet megnyitotta kapuját mindazok előtt, akik már régóta vártak erre a napra.