Fogadjátok szeretettel ezt a kis videót, amiben megosztjuk veletek, ahogy kapcsolatot teremtünk-ápolunk az idősebbekkel mi, fiatalok.
(Nem szokványos beszámoló következik, a nyugalmat megzavarhatja, tehát inkább ne olvasd el.)
A Debrecen Munkácsy utcai gyülekezet épülete is zárva van, immár hónapok óta… De annál nagyobb az örömöm amiatt, hogy a közösség él, és a nehézségek ellenére összezár. Az épület bezár, a közösség összezár…
Abban az időben, amikor én kislány voltam, a mese szó hallatán sorokba rendezett betűk jelentek meg a képzeletemben vidám képekkel illusztrálva, az orromban pedig már-már éreztem a könyv illatát. A játék alatt hajas babát, építőkockát vagy egy izgalmas társasjátékot értettem.
Rendhagyó módon került sor november 14-én új testvéreink Krisztussal való szövetségkötésére: zárt ajtók mögött, csak szűk körben, de Isten jelenlétének és áldásának gazdagságával.
Ti kaptatok már egy ismerősötöktől olyan személyes, bátorító üzenetet, ami után sokkal szebbnek láttátok a világot, mert a szavaival megérintett benneteket? Vagy esetleg egy névtelen személytől? Mi négyen decemberben pont ilyen akcióra készültünk a debreceni „A” gyülekezetből.
2021. Június 28.
A Tiszavidéki Egyházterület egy újabb mérföldkőhöz érkezett 2021. június 20-án, amikor a gyülekezetek küldöttei megválasztották az egyházterület vezetőtestületét a következő négy évre.
2021. Június 28.
Május 8-án a gyulai gyülekezet megnyitotta kapuját mindazok előtt, akik már régóta vártak erre a napra.