Isten drága gyermekei 2020. Szeptember 08.

Egy cserkész naplója

Augusztus 6., csütörtök: Délután egy óra körül érkeztünk meg társainkkal Eger mellé, a Berva-völgyi cserkészparkba. Itt rendezte meg 24. csapattáborát az 1942. sz. Michnay László cserkészcsapat.

Isten drága gyermekei 2020. Szeptember 08.

Az ő nyelvükön

Július 20–31 között ismét gyermekzsivajtól volt hangos a békési Kert utcai imaház udvara. A két helyi adventista gyülekezet a Szent Lázár Alapítvánnyal összefogva két ötnapos, napközis gyerektábort szervezett erre a két hétre.

Isten drága gyermekei 2020. Szeptember 21.

Barta Sándorné szülinapja

A kamuti művelődési házban általában evangelizációs előadásokat szoktunk tartani. De nem így volt ez június 21-én. Ezen a napon azért gyűltünk össze az intézmény nagytermében, hogy együtt adjunk hálát Istennek azért, hogy Barta Sándorné Jolánka néni már 90 éve közöttünk van.

Isten drága gyermekei 2020. Október 06.

Megtérésem története

Adventista szülők egyetlen gyermeke vagyok. Születésemtől fogva jártam a kétegyházi gyülekezetbe, és növekedtem, nevelkedtem az istenhitben.

Isten drága gyermekei 2020. Október 19.

Lelkészi őrségváltás a makói körzetben

Ez év májusában a makói körzetben Kovács László és felesége, Sarolta lelkészi szolgálatát Szilasi Zoltán és felesége, Molnár Ildikó házaspárnak adta át.

Isten drága gyermekei 2020. November 16.

Áldásos istentisztelet Mezőgyánban

Áldott szombatnapunk volt mezőgyáni gyülekezetünkben Hegyes-Horváth Géza testvérünkkel november 7-én! Hálásak vagyunk, mert ebben a viszontagságos időben, amikor annyi beteg van, ő eljött hozzánk. Hálásak vagyunk Istenünknek is azért, hogy még van gyülekezetünk, és személyesen örvendezünk egymásnak.

 

Keresés a cikkek között

További új cikkek

„Megtanítalak az útra, amelyen járj.“

Tovább az úton a cél felé!

2021. Június 28.

A Tiszavidéki Egyházterület egy újabb mérföldkőhöz érkezett 2021. június 20-án, amikor a gyülekezetek küldöttei megválasztották az egyházterület vezetőtestületét a következő négy évre.

Isten drága gyermekei
-

Így kedveskedtünk a gyerekeknek Gyulán

2021. Június 28.

Május 8-án a gyulai gyülekezet megnyitotta kapuját mindazok előtt, akik már régóta vártak erre a napra.