Ötletek a misszióra 2018. Szeptember 10.

ADRA-tábor 2018

Az ADRA Adventista Fejlesztési és Segély Alapítvány az idei évben is megszervezte Balatonlellén a táborát. Mint ahogyan már több mint 10 éve, most is hátrányos helyzetű háttérből, illetve állami gondoskodásból érkeztek a gyerekek az ország 8 pontjáról.

A hála szavai 2019. Április 22.

Mikor a fiatalok koncertet szerveznek

2019. április 6-án, szombaton este a terézvárosi gyülekezet adott otthont „Szívből dicsérlek” ifjúsági jótékonysági koncertnek, melynek célja az ADRA katasztrófaalapjának megsegítése volt.

„Gyertek, gyűljünk össze!“ 2019. Június 17.

Mindenre, de tényleg minden bajra felkészültél?

Katasztrófák bármikor bekövetkezhetnek, és nem árt tudni, hogyan segíthetünk. Ezen az ingyenes bózsvai képzésen (június 30 – július 1.) profi, tapasztalt szakemberektől tanulhattok, ha eljöttök.

Ötletek a misszióra 2019. November 04.

Az ADRA csapata ellátogatott kis barátaikhoz Tiborszállásra

2019. október 5-én ért véget az a rendezvénysorozat, melyet Csendes hétnek neveztek el a tiborszállási Péchy László Adventista Általános Iskolában. Ennek a záróeseményére kapott meghívást az ADRA gyermekvédelmi programban dolgozó önkéntes csapata.

Ötletek a misszióra 2020. Április 20.

Az ADRA Adventista Fejlesztési és Segély Alapítvány tevékenysége a koronavírus okozta veszélyhelyzetben

A koronavírus-járvány és az azzal kapcsolatosan 2020. március 11-én kihirdetett és azóta meghosszabbított veszélyhelyzet minden szektorban változtatásokat igénylő intézkedéseket és gyakorlatokat hozott magával.

Ötletek a misszióra 2020. Június 29.

Több száz csomagnyi segítség

A koronavírus-járvány számos hatással volt az egész világra, így Magyarországra is. Az elmúlt hónapokban sokan vesztették el a munkájukat, és ennek kapcsán családok megélhetése került veszélybe.

 

Keresés a cikkek között

További új cikkek

„Megtanítalak az útra, amelyen járj.“

Tovább az úton a cél felé!

2021. Június 28.

A Tiszavidéki Egyházterület egy újabb mérföldkőhöz érkezett 2021. június 20-án, amikor a gyülekezetek küldöttei megválasztották az egyházterület vezetőtestületét a következő négy évre.

Isten drága gyermekei
-

Így kedveskedtünk a gyerekeknek Gyulán

2021. Június 28.

Május 8-án a gyulai gyülekezet megnyitotta kapuját mindazok előtt, akik már régóta vártak erre a napra.