A remény beköltözött Miskolcra

A remény beköltözött Miskolcra

Megnyílt a miskolci ReményPont

Ötletek a misszióra, Szerző: Suhaj Renáta - 2018. November 18. 307

A legkisebb miskolci gyülekezet, a miskolc-szirmai közösség tagjakénti arról álmodtunk, hogy bárcsak nyithatnánk egy lelkigondozói irodát a városközpontban.

Hegyes-Horváth Géza egy beszélgetés alkalmával megemlítette a befolyási központok pályázati lehetőségét. Azonnal reagáltunk, és megegyeztünk abban, hogy elindítjuk a folyamatot. Mivel a befolyási központok működtetésének egyik feltétele az önfenntartás, piackutatást végeztünk. A tevékenységek kiválasztásánál figyelembe vettük a lehetséges alkalmazottak lelki ajándékait.

A nyári szabadság alatt megírtuk a pályázatot. Sietni kellett, hogy 2017 szeptemberében a területi bizottság elé vihessük jóváhagyásra. Decemberig az unió, a divízió és a generálkonferencia bizottsága is megszavazta a pályázatot.

2017. december 15-én Debrecenben a Hetednapi Adventista Egyház (Ócsai Tamás egyházelnök képviseletében) megalapította a ReményPONT Nonprofit Kft.-t, és meghatározta annak tevékenységi körét. A bérleti szerződést a Miskolc Holding Zrt.-vel idén márciusban írtuk alá, a kulcsokat pedig áprilisban kaptuk kézhez. A bérlemény rossz állapota miatt felújítási munkák következtek. A berendezést gondosan meg kellett tervezni és úgy elkészíttetni, hogy minden zárható legyen az esti foglalkozásokra és az új gyülekezetre tekintettel.

2018. november 8-án megtörtént, amiről álmodtunk: megnyitottunk. Az ünnepélyes alkalmon vendégeink kóstolgathattak is a későbbiek folyamán értékesíteni kívánt egészséges termékekből.

Mit vehettek igénybe, ha ellátogattok hozzánk?

  • Sószobát szín- és zeneterápiával.

  • Masszázst, hát- és testmasszázst, frissítő talpmasszázst gyógyító hatású olajokkal vagy krémekkel, életmód-tanácsadással és állapotfelméréssel grátisz!

  • Oxigénterápiát, amit diákoknak vizsgák előtt, betegeknek vagy bárkinek ajánlunk, aki szeretne frissebben gondolkozni, illetve gyógyulni.

Boltjaink:

  • A keresztény könyvesboltban értékes lelki olvasmányokat kínálunk felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt, valamint lelki beszélgetések lehetőségét.

  • A vegetáriánus élelmiszerboltban friss bekecsi pékáruval és egészséges élelmiszer termékcsoporttal várjuk a hozzánk ellátogatókat.

Címünk: Miskolc, Széchenyi u. 56.

Köszönjük a szirmai kis csapat szorgalmas és imádságos munkáját, a miskolci „A” és „B” gyülekezet segítségét, az egyházterület vezetőségének a bátorítást, a támogatást és a szoros együttműködést, az unióvezetőség támogatását és jóindulatát, a bizottságoknak a jóváhagyást és legfőképpen az Úr vezetését és azt a rengeteg csodát és áldást, amit a munka és az intézkedés alatt élvezhettünk.

Köszönjük az eddigi imáitokat! Továbbra is szükségünk lesz rájuk.

 

a miskolci ReményPont munkatársai


 
#2018_11/2

Keresés a cikkek között

További új cikkek

Isten drága gyermekei
Új

Szkanderasztal és fogadalmak

Január 13.

Lassan két hete, hogy ránk köszöntött az új év, 2020, amit jó pár adventista fiatal Szegeden ünnepelt. A regionális ifjúsági alkalom keretén belül majdnem 30 fiatal érkezett az ország különböző pontjairól.

Ötletek a misszióra
Új

Alkalmas és alkalmatlan időben…?

Január 13.

... mikor is alkalmas az idő egy szabadtéri, zenés misszióra?