Lelkészszentelés és kórustalálkozó

Lelkészszentelés és kórustalálkozó

„Megtanítalak az útra, amelyen járj.“, Szerző: Czinkota Orsolya - 2018. November 04. 787

Valódi mérföldkőhöz érkeztünk el nyolc adventista lelkész és családja életében: 2018. október 27-én (szombaton) a Tiszavidék gyülekezetei előtt szenteltek fel szolgálatra nyolc csatlakozó prédikátort Debrecenben: Árvai Jánost (Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből), Balog Tibort (Békés megyéből), Bálint Györgyöt (Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből), Csókási Pált (a Dunamellékről), Dankó Ferencet (Hajdú-Bihar megyéből), Erdődi Józsefet (Békés megyéből), Fürj Györgyöt (Békés megyéből) és Molnár Miklóst (Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből).

Ahogy egyikük megfogalmazta, számára ez az esemény egy hosszú út végét jelentette, ami visszatérés és rehabilitáció is egyben. Jó volt látni, hogy a lelkészi fogadalmat nemcsak a felszentelt prédikátorok, hanem velük együtt a feleségek is megtették, mert ők ketten végzik közösen, csapatként ezt a hivatást.

Hálásak vagyunk Istennek, amiért segítette kimunkálni a megbékélést, a helyreállítást, és most pedig egy nagyobb feladatra szólítja a lelkészeinket, akiknek szolgálatát mi is majd előmozdíthatjuk: ha imádkozunk értük, megbeszéljük velük, ami nem tetszik nekünk, és ha kritizálás helyett konstruktív javaslatokat teszünk nekik – ahogy ezt a Transzeurópai Divíziótól érkező Raafat Kamal testvér is tanácsolta a délelőtti prédikációjában.

Nagyon sokan összegyűltünk délelőtt, de érdemes volt maradni délutánra is, mert akkor már a Tiszavidék kórusai és zenekarai, valamint a frissen felszentelt lelkipásztorok felváltva léptek előre: a zenei szolgálatoknál olyan szépen látszott az egyházunk sokszínűsége, ahogy minden formáció hozta a maga stílusát, és ez is azt mutatta nekem, milyen jól megférünk egymás mellett, kiegészítve a másikat, mint a puzzle darabkái. A prédikátorok pedig első kihívásukkal néztek szembe, ugyanis 3 percben tarthatták meg első beszédüket. Élmény volt figyelni, ki hogy oldotta meg a rábízott feladatot a maga egyénisége szerint. Reméljük, hogy a jó Isten továbbra is megáldja az útjukat, hogy helyt álljanak a gyülekezetük és a helyi településeik lakóinak áldására!

 

Czinkota Orsolya

Debrecen
 

A felszentelt lelkészek:

09. kép: Árvai János és felesége, Pannika

10. kép: Balog Tibor és felesége, Andi

11. kép: Bálint György és felesége, Kriszti

12. kép: Csókási Pál és felesége, Évike

13. kép: Dankó Ferenc és felesége, Magdi

14. kép: Erdődi József és felesége, Eszter

15. kép: Fürj György és felesége, Edina

16. kép: Molnár Miklós és felesége, Ildikó


 
#2018_11/1

Keresés a cikkek között

További új cikkek

„Megtanítalak az útra, amelyen járj.“

Tovább az úton a cél felé!

2021. Június 28.

A Tiszavidéki Egyházterület egy újabb mérföldkőhöz érkezett 2021. június 20-án, amikor a gyülekezetek küldöttei megválasztották az egyházterület vezetőtestületét a következő négy évre.

Isten drága gyermekei
-

Így kedveskedtünk a gyerekeknek Gyulán

2021. Június 28.

Május 8-án a gyulai gyülekezet megnyitotta kapuját mindazok előtt, akik már régóta vártak erre a napra.