„Fáradozzatok a város jólétén…”

„Fáradozzatok a város jólétén…”

Árvai Tibor portréja

Portré, Szerző: Árvai Tibor - 2018. Szeptember 23. 884

„Árvai Tibor vagyok, és a feleségemmel, Tímeával és a lányunkkal, Zitával Sarkadon élünk. Apai részről Baranya megyéből származom, anyai részről Békés megyéből. A 70-es évek közepétől élünk itt a Békés megyei Sarkadon.
 

A családi vállalkozás keretein belül virágokkal foglalkozunk, és ebből a szakmából kifolyólag rengeteg emberrel kerülünk kapcsolatba. Igyekszünk a munkavégzésünkön keresztül bemutatni a jó Istent és azokat az elveket, amiket a szüleinktől és a Szentírásból tanultunk. Szeretünk a háttérben maradni, csendben tenni a dolgunkat. Inkább megvárjuk, hogy az emberek kérdezzenek, mi a példamutatásban rejlő erőben hiszünk.
 

A gyülekezeti életen és a kertészkedésen túl karitatív munkákban is részt veszünk. A két legkiszolgáltatottabb embercsoport: a gyerekek és az idősek irányában szolgálunk. Rendszeresen viszünk bútor-, ruha-, játék- és élelmiszer-adományokat Románia legszegényebb falvaiba és a lakhelyünk környezetében élő rászorultaknak. Ezen kívül az erdélyi árvaházakban szoktunk az adományozásokon túl különböző programokat szervezni a gyerekeknek. Ők a közös főzéseket, a játékokat és a velük töltött időt sokszor többre értékelik, mint a tárgyi ajándékokat.

Az egyesületünket egy szívbeteg kislányról, Mirunáról neveztük el, akiről Romániában már lemondtak az orvosok. Kis csapatunk ebbe nem nyugodott bele, és minden követ megmozgatva végül Szegeden sikeres életmentő műtétet hajtottak végre rajta.”


A 2018. augusztus 20-i ünnepség alkalmával Tibi „Sarkadért” kitüntetést vehetett át virágkertészként és vállalkozóként. Sarkad városa ezzel az elismeréssel is jutalmazta az évek óta a településért végzett önzetlen segítségnyújtását, mint aki szem előtt tartja Jeremiás próféta ma is élő tanácsát: „Fáradozzatok  a városnak a jólétén… és imádkozzatok érte az Úrhoz, mert annak a jólététől függ a ti jólétetek is!” (Jer 29:7)

Árvai Tibor
Sarkad gyülekezet


 
#2018_09/2

Keresés a cikkek között

További új cikkek

„Megtanítalak az útra, amelyen járj.“

Tovább az úton a cél felé!

2021. Június 28.

A Tiszavidéki Egyházterület egy újabb mérföldkőhöz érkezett 2021. június 20-án, amikor a gyülekezetek küldöttei megválasztották az egyházterület vezetőtestületét a következő négy évre.

Isten drága gyermekei
-

Így kedveskedtünk a gyerekeknek Gyulán

2021. Június 28.

Május 8-án a gyulai gyülekezet megnyitotta kapuját mindazok előtt, akik már régóta vártak erre a napra.