Hogyan táboroztunk Nyírturán?

Hogyan táboroztunk Nyírturán?

(Szünidei gyerektábor, 2018. július 09–14.)

Ötletek a misszióra, Szerző: Décseiné Hilda - 2018. Július 25. 622

Mint mindig, most is nagy örömmel és izgalommal készültünk a gyerektáborra. Igen szép számmal jelentkeztek is a fiataljaink: végül 32 gyerekkel indítottuk a tábort. Olyan jó, hogy évről évre sok új és már korábban is részt vevő gyerek jön, mert ez nekünk nagy visszajelzés, hogy szeretik ezt a tábort.

Idén Eszter királyné történtét dolgoztuk fel a héten a gyerekekkel. Majd szombaton korcsoportonként megosztottuk a szülőkkel, nagyszülőkkel a bibliai történetet.

Napjaink nagy örömmel teltek, sokat énekeltünk, játszottunk, kézműves foglalkozásokat tartottunk, és egy napon voltunk kirándulni is az erdei tornapályára.

Nagyon jó hangulatban töltöttük el ezt a hetet. Sok, új éneket tanultunk, amit olyan lelkesedéssel, örömmel énekeltek, a feladatlapokat is közösen megoldottuk, és érdeklődtek, mert a visszakérdezések során jelentkeztek, és tudták a válaszokat. Okos, lelkes, fegyelmezett gyerekekkel voltunk tele, amiért nagyon hálásak vagyunk a jó Istennek.

Most is szeretnénk 3 havonta tábori találkozót szervezni, hogy még jobban építsük a közösséget, találkozzunk, énekeljünk, dicsőítsük az Urat, játsszunk, beszélgessünk, és együnk sok-sok finomságot.

Volt tapasztalatunk is, melyet megosztunk veletek: Egy nap az uzsonnára nagyon finom kekszet kaptak, de mindenkinek be volt csomagolva, egy kisfiú nem akarta felbontani még az ő kekszét, és két gyerek olyan örömmel megosztotta csoporttársával a sajátjukat, mire ő hálából a zsetonjából adott nekik 1–1 zsetont. A tábor során ugyanis a jó feladataikért, viselkedésükért, odafigyelésért, csendért zsetonban részesültek a gyerekek. Máskor az egyik kisfiú elveszítette a 27 zsetonját, nagyon szomorú volt, és minket is nagyon bántott, így Kerékgyártó János, a táborvezető lelkészünk megkérte a tábori gyerekeket, hogy mindenki adjon neki egy zsetont, és olyan öröm volt, hogy aki mást felüdít, maga is üdül, jobb adni, mint kapni, és ez így van, és működik.

A helyi önkormányzat polgármestere is nagy segítséget adott ehhez a táborhoz, mert ingyen a rendelkezésünkre bocsátotta az iskolában lévő ebédlőt, a tárgyalót, a mellékhelységeket és egy nagy, ápolt, rendezett, gyönyörű udvart, ahol kijátszhattuk magunkat kedvünkre.

Nagyon szépen köszönjük a támogatást, és imádkozunk a tábor lakóiért, hogy még szorosabb kapcsolat épülhessen ki évről évre a jó Istennel és a gyerektábor lakóival!
 

Testvéri szeretettel az Úrban:

Décseiné Hilda


 
#2018_07/2

Keresés a cikkek között

További új cikkek

„Megtanítalak az útra, amelyen járj.“

Tovább az úton a cél felé!

2021. Június 28.

A Tiszavidéki Egyházterület egy újabb mérföldkőhöz érkezett 2021. június 20-án, amikor a gyülekezetek küldöttei megválasztották az egyházterület vezetőtestületét a következő négy évre.

Isten drága gyermekei
-

Így kedveskedtünk a gyerekeknek Gyulán

2021. Június 28.

Május 8-án a gyulai gyülekezet megnyitotta kapuját mindazok előtt, akik már régóta vártak erre a napra.