Egyszerű örömök Kondoroson

Egyszerű örömök Kondoroson

Ötletek a misszióra, Szerző: Fürj György - 2019. Szeptember 01. 481

Szép és türelmet igénylő feladat gyerekekkel táborozni, amilyen régen a pásztorok feladata lehetett. Mire van szüksége a gyermekeknek?

Ellen White a következőt írja: „Egy gyermek életében minél több a nyugalom és egyszerűség, minél mentesebb a mesterséges izgalmaktól, minél nagyobb összhangban van a természettel, annál kedvezőbben fejlődnek testi, szellemi és lelki képességei.” (GC, 139.1)

A kondorosi gyülekezetben tartott táborunk ilyen egyszerű, nyugodt és természetes pihenést jelentett az ifjúságnak. Nem voltunk sokan: 20–23 gyerek, plusz a felnőttek. A délelőtt közösségi játékkal, áhítattal és szervezett foglalkozással telt. A foglalkozások keretében az egyik nap egy testvérnő irányításával festettünk, aki érdekes technikákat mutatott. Másnap zenéltünk egy zenész segítségével, a következőn métáztunk és játszótereztünk, majd műanyag babát élesztettünk újra. Délután kötetlenebben töltöttük el az időt: néhányan kézműveskedtek, társasoztak, kidobósoztak, beszélgettek vagy folytatták a délelőtti foglalkozásokat egészen az aznapi táborzárásig. Mire van szüksége egy gyermeknek? Nyári szünetre mindenképpen, de akinek van gyermeke, tudja, milyen keservesen tudnak unatkozni ifjaink, ha nincs valamiféle program szervezve a számukra. Azonban a túl sok program miatt meg lázadoznak. És igazuk van!

Csak ember legyen a talpán, aki ezeket a gyakran változó igényeket megfelelőképpen tudja kezelni. Erre jó a gyülekezeti tábor. Ahol van is program, meg nincs is. Ahol ott vannak a barátok, és tisztes távolságban megtalálható a felnőtt is. Ahol van élmény, és van lehetőség az élmények feldolgozására. A délelőtti áhítatok például Jónás könyvéről szóltak, délután pedig néhány gyerek spontán elkezdte játszani ezt a történetet. Újraélték az eseményeket, és elmélyítették maguk számára a mondanivalót. Mások a sok szellemi élmény után órákig trambulinoztak, fogócskáztak, és annyit mozogtak, amennyire az egészséges fejlődéshez egyébként egész évben szükségük lenne... 

Nekem azért tetszett ez a hét, mert közelebbről ismertük meg egymást, volt lehetőségünk lecsendesedni, beszélgetni, szemlélődni, természetes örömöket átélni. Például együtt dinnyézni, fagyizni és csörögefánkot enni. 

Köszönet minden testvérnek, akár távolabbi gyülekezetből eljőve! Hálásak vagyunk Istennek ezért a táborért, és azért imádkozunk, hogy jövőre is találkozhassunk! Aki pedig kedvet kapott, hogy eljöjjön, vagy elhozza a gyerekét, szeretettel várjuk!


 

Fürj György
Békéscsaba


 
#2019_09/1

Keresés a cikkek között

További új cikkek

„Megtanítalak az útra, amelyen járj.“

Tovább az úton a cél felé!

2021. Június 28.

A Tiszavidéki Egyházterület egy újabb mérföldkőhöz érkezett 2021. június 20-án, amikor a gyülekezetek küldöttei megválasztották az egyházterület vezetőtestületét a következő négy évre.

Isten drága gyermekei
-

Így kedveskedtünk a gyerekeknek Gyulán

2021. Június 28.

Május 8-án a gyulai gyülekezet megnyitotta kapuját mindazok előtt, akik már régóta vártak erre a napra.