BLS: az alapszintű újraélesztés

BLS: az alapszintű újraélesztés

Egészségünkre!, Szerző: Balogné Süli Beáta - 2019. Március 25. 835

A hirtelen keringésmegállás vezető halálok Európában. A mentő átlagos kiérkezése: 10–20 perc. Ez alatt az idő alatt a beteg túlélése a laikus segélynyújtó kezében van. A BLS (Basic Life Support: alapszintű újraélesztés) alkalmazásával és közösségi hozzáférésű AED (félautomata defibrillátor)-használattal jelentősen javítható a hosszú távú túlélés. Keringésmegállás esetében a laikus újraélesztés azonnali megkezdésére és gyors defibrillálásra van szükség. Ilyenkor mind a mellkaskompressziónak, mind a lélegeztetésnek kiemelt szerepe van a sikeres újraélesztésben.

2019. március 7-én és 8-án lehetőségünk adódott, mint önkéntes instruktoroknak, a medgyesegyházi Schéner Mihály Általános Iskolában hetven 7. és 8. osztályos diáknak megtartani az ADRA (Adventista Fejlesztési és Segély Alapítvány) „ÉLET LEHELETE” projektjét, melyet a Rákbetegek Országos Szervezetének, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával indított útjára!

Az első óra az elméleti oktatásról szólt: mit kell tenni, ha a közelünkben eszméletét veszti valaki, vagy az utcán találunk egy eszméletlen embert, milyen információkat szükséges elmondanunk a mentésirányítónak, hogyan vizsgáljuk meg, lélegzik-e, hogyan zajlik csecsemők, gyermekek és felnőttek újraélesztése. Az elméleti oktatás után mindenkinek lehetősége volt elsajátítani és gyakorolni a mentőhívást, az alapszintű újraélesztést újraélesztő babán.

A folytatásban majd a stabil oldalfekvést, a fulladást okozó idegen test kimozdításának leghatékonyabb módját, valamint a félautomata defibrillátor használatát fogjuk megtanítani a diákoknak.

Kívánjuk, hogy az átadott ismereteket soha ne felejtsék el, és ha szükség lesz rá, bátran alkalmazzák!

 

Balogné Süli Beáta, ADRA-önkéntes instruktor
Medgyesegyházi gyülekezet


 
#2019_03/2

Keresés a cikkek között

További új cikkek

„Megtanítalak az útra, amelyen járj.“

Tovább az úton a cél felé!

2021. Június 28.

A Tiszavidéki Egyházterület egy újabb mérföldkőhöz érkezett 2021. június 20-án, amikor a gyülekezetek küldöttei megválasztották az egyházterület vezetőtestületét a következő négy évre.

Isten drága gyermekei
-

Így kedveskedtünk a gyerekeknek Gyulán

2021. Június 28.

Május 8-án a gyulai gyülekezet megnyitotta kapuját mindazok előtt, akik már régóta vártak erre a napra.