„Nappali képzésen család mellett?”

Ötletek a misszióra, Szerző: Ócsainé Bartalos Klára Katalin - 2019. Február 19. 774

„Kelj fel, világosodjál, mert eljött világosságod, és az Úr dicsősége rajtad feltámadt. Mert ímé, sötétség borítja a földet, és éjszaka a népeket, de rajtad feltámad az Úr, és dicsősége rajtad megláttatik.” (Ésaiás 60:1–2)

„Nappalin család mellett?” Számtalanszor elhangzott ez a kérdés felém az elmúlt fél évben. „Hát persze! Egyrészt a gyerekek is hét közben iskolában és óvodában vannak, így én is akkor érek rá. Másrészt pedig a levelezős és esti képzések rendszerint péntek-szombati napokon van tanítás, amiből a szombat számomra kiesne. És hétvégén tud csak együtt lenni a család” – szoktam erre válaszolni.

Ez persze a (szép) elméleti rész, de mit jelent mindez a gyakorlatban? Túlzás lenne azt mondani, hogy megy minden, mint a karikacsapás. Nem egyszerű reggel mindenkinek elkészülni és időben elindulni az egész napi elemózsiájával felpakolva. Mivel a sor végén én helyezkedem el, az időben érkezés rendszerint nálam a legkérdésesebb. Hálás vagyok érte, hogy a tanáraim empátiája és toleranciája példás, persze velük is megesik, hogy váratnak magukra. ;)

És hogy milyen újra tanulni ennyi kihagyás után, család mellett? Csupa izgalom, kihívásokkal tele, ami áldozatokkal jár, és komoly logisztikát, időbeosztást kíván, de nem teljesíthetetlen. Persze vannak sok időt igénylő, száraz tantárgyak, mint a gazdasági matematika, a közgazdaságtan és a statisztika. De mellette olyanok is, amelyeken külön élmény a részvétel, például a fotózási alapismereteken vagy a prezentációs technikákon. Nemcsak a témák érdekesek és hasznosak, hanem az oktatóim is kedvesek, segítőkészek és jó humorúak, így át tudnak lendíteni a nehézségeken. Abban, hogy minden ZH és vizsga elsőre sikerült, különösen tapasztaltam Isten segítségét. Gondoskodott arról is, hogy legyen segítségem (a gyülekezetből) a hosszú napokra, amikor tovább tanulok, mint a gyerekek. 

Eddigi életem során – mint negyedik generációs adventista és lelkészfeleség – többnyire a gyülekezet berkein belül mozogtam. Ehhez képest az egyetem egy egészen új világ új emberekkel, akik mind nagyon értékesek, ám nem sok szál fűzi őket Istenhez. Amikor a misszióról van szó, gyakran felmerül a kérdés, hogy egyszerű tagként mit tehetnék én, amikor napi 8–10 órában a megélhetésért kell dolgoznom. Krisztus példája jut az eszembe erről, aki az emberek közé vegyült, meglátta a szükségleteiket, és kielégítette azokat. – Akkor mit tehetnék én, mit tehetnél te, mit tehetnénk mindannyian? Legyünk igazán keresztények, krisztusiak! Nem véletlenül vagyunk ott, ahová Isten helyezett. Elvegyülve az emberek között észrevesszük, hogy mire van szükségük, és segíthetjük őket. Lehet, hogy csak néhány bátorító szóra van szükségük egy sikertelen próbálkozás után, a kihagyott órán elhangzottakra, egy mosolyra. Ha ezeket az apróságokat nem mulasztjuk el, Jézust bemutatva szívek és ajtók nyílnak meg. Így tarthattam előadást például a 8 alapelvről, benne a szombatról, a bózsvai táborról, és beszélhettem a hitemről is többször.

Legyünk hát bátrak elindulni vele együtt! A kereszténységhez nincs szükség különös képzettségre, ez nem a teológusok kiváltsága. Ami azonban elengedhetetlen, hogy akarjunk Istennel járni, tőle tanulni és vele együttműködni minden nap. Így tudunk világítani. Ez a legszebb, amit megtapasztaltam mint „friss egyetemista”.

Ócsainé Bartalos Klára Katalin

a szolnoki gyülekezet tagja

×