Beszélgetés a 99 éves Bodnár Istvánnal

Portré, Szerző: Szabó Szilárd - 2019. Január 21. 1807

Hogy találkoztál az adventistákkal?

Gyerekkoromtól kezdve elmélkedtem Istenről, és a Bibliát olvasva jöttem rá, hogy a szombat az igaz. Feltettem a kérdést a református papnak is, hogy miért ünnepeljük a vasárnapot, amikor Krisztus is szombatot ünnepelt? A pap azt válaszolta, hogy azért, hogy megkülönböztessük magunkat a zsidóktól. De a jó Istennél nincs személyválogatás. Amíg fogságban voltam, a feleségem járt a gyülekezetbe, és ő ebben az időszakban meg is keresztelkedett. A fogságból hazatérve a feleségemtől hallottam először az adventistákról, és felismertem, hogy ők a Biblia tanításai szerint élnek. Így hamarosan én is megkeresztelkedtem.

Miben változott meg az életed a megtérésed után?

A megtérésemet követően az életem sokban változott, hiszen a család és a rokonság nem tudta elfogadni, hogy reformátusból adventista lettem, sok megvetésnek és gúnyolódásnak voltam kitéve. Később édesanyám és a testvérem is megkeresztelkedett, sajnos az édesapám a hadifogság időszaka alatt meghalt.

Hogy igyekeztél nevelni a gyerekeidet? Mit tartottál fontosnak a gyereknevelésben?

Három gyermekünk született a házasságunkból. Mindhárman követték a tanításainkat, és megkeresztelkedtek, de az élet kihívásai miatt volt időszak, amikor eltávolodtak a gyülekezettől. A kitartó könyörgésünk és imánk azonban meghallgatásra talált, és visszatértek.

Mivel foglalkoztál aktív korodban?

Először Miskolcon a Tanácsházánál dolgoztam. Járdákat készítettünk, és kitüntettek sztahanovista oklevéllel. Aztán később a Miskolci Erdőgazdaságnál dolgoztam. A kőbányában robbantottunk köveket, később előléptettek robbantómesternek. Mind a két helyen jutalmakat kaptam a szorgalmas munkámért.

Hogy élted túl a második világháborút?

A jó Isten csodálatosan védett és őrzött engem. Amikor Nyíregyházáról kivittek, és elhelyeztek a szlovák határőrségre, akkor az nekem nagyon rosszulesett, hogy pont engem szúrnak ki? Akik ott maradtak Nyíregyházán, és kikerültek a Donhoz, mind elpusztultak. Engem a jó Isten így őrzött meg, hogy elhelyeztek másfelé. A fronton is mindig megbízható helyekre kerültem. A szlovák határőrség után pedig Szerencsre küldtek kiképzőnek. Három év után leszereltem, csak hat hétig voltam idehaza, aztán kivittek a frontra.

Amikor hadifogságba estünk, már az utazás során 180-an éhen haltak. 56-an utaztunk egy vagonban, és két kenyér jutott ennyi embernek. A fogságban a halottak közé letettek, de mindig imádkoztam. Kértem a jó Istent, hogy hallgasson meg. A Bibliában Ő igazolta nekem, hogy meghallgatott: „A nyomorúságban segítségül hívtál, és én megszabadítottalak téged; meghallgattalak téged a mennydörgésnek rejtekében; megpróbáltalak téged a versengések vizénél.” (Zsoltárok 81:8)

Mi tartott téged itt az adventistáknál?

A hit és a meggyőződésem arról, hogy az adventisták próbálják a leginkább betartani a Bibliában és azon belül a Tízparancsolatban foglaltakat.

Melyik tapasztalatodra emlékszel vissza a legszívesebben?

Mikor a hadifogságban súlyos beteg lettem, az orvosok nem sok esélyt adtak nekem, és a halottak közé tettek. Amikor ott feleszméltem, és imádkoztam, azt kértem a jó Istentől, hogy a szüleimről öregségükre gondot tudjak viselni, és a családomat tudjam nevelni. Amikor látták, hogy nem haltam meg, visszavittek a kórházba.

A másik nagy tapasztalatom az volt, amikor a második lányom, Katika megszületett, és három hónapos korában nagyon beteg lett, az orvosok lemondtak róla. Könyörögtem az Úrhoz, hogy mutassa meg a hatalmát, hogy hitem legyen, és akkor éjszaka kaptam egy álmot: egy száraz fát láttam, amin egy gyönyörű zöld hajtás kezdett növekedni. Másnap, amikor bementem a kórházba, az orvosok azt mondták, hogy ezen a gyermeken isteni csoda ment végbe.

Hogy szolgáltál a gyülekezetben?

Tanító és diakónus is voltam, illetve a feleségemmel együtt gondnokok is voltunk a gyülekezetben. Énekkarban is énekeltem, valamint csellón játszottam a zenekarban.

Melyik tisztségedet szeretted a legjobban?

Azt, amikor a gyülekezet gondnoka voltam, mert szerettem a gyülekezetet rendben tartani.

Vajon miért ajándékozott meg a jó Isten ilyen szép, hosszú élettel?

A hűségemért, valamint a szüleim iránt való tiszteletért és gondoskodásért. A jó Isten kegyelméből Újfehértó város vezetősége már hét alkalommal köszöntött az idősek világnapja alkalmából mint itteni legidősebb férfi polgárt.

Mi éltet téged, milyen céljaid vannak?

A hit és a tapasztalataim az isteni gondviselésről, ahogy velem volt gyerekkoromtól kezdve. Mindig megsegített, betegségekben, háborúban. Még tervezek gyümölcsfát ültetni, nem hagyom el magam. Az éltet, hogy tervezek, és remélem, hogy a jó Isten még megerősít.

Így, hogy a nagyothallásom miatt már nem nagyon hallok, mindig olvasom a Bibliát, és minden szöveg erőt ad. Mióta nyugdíjba jöttem, négyszer is átolvastam a Bibliát. Éjszaka, amikor nem tudok aludni, akkor is szoktam elmélkedni bibliai történeteken.

Amikor vakbéllel műtöttek, komplikációk léptek fel, és majdnem elvéreztem. Ezután kaptam egy szöveget a jó Istentől a Biblián keresztül: „Mert Ő megsebez, de be is kötöz, összezúz, de kezei meg is gyógyítanak. Az éhínségben megment téged a haláltól, és a háborúban a fegyveres kezektől. Érett korban térsz a koporsóba.” (Jób 5:18, 20, 26)

Aztán évtizedekkel később, amikor a tüdőgyulladásból felgyógyultam, azt a szöveget kaptam tőle, hogy „hosszú élettel elégítem meg őt, és megmutatom néki az én szabadításomat” (Zsoltárok 91:16). Tehát két ígéretet is kaptam a jó Istentől a hosszú életre.

 

Szabó Szilárd, Bodnár bácsi unokája

Újfehértó